A Gyermekünk Álmaiért Alapítvány 2022. augusztus 01.-től 2022.augussztus 5.- ig tartó 5 egész napos időszakban nyelvi környezetben megvalósuló roma nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző, a nyelvi és kulturális identitás szempontjából meghatározó, kulturális bentlakásos tábort keltett életre. Az ASHEN DEVLESA!- 2022. Anyanyelvi, nyelvoktató, hagyományőrző kulturális és hitéleti tábor megvalósítását a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően a „Nyelvi környezetben megvalósuló roma nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósításának 2022. évi költségvetési támogatása”  pályázatán keresztül valósítottuk meg.

A Balaton felvidék méltán ismert és elismert Káli medence vidék adott otthont az Ashen Devlesa elnevezésű táborunknak. A 5 napos programtervezet kialakításnál figyelembe vettük a gyerekek érdeklődési körét, életkori sajátosságaikat, illetve ismereteik bővítésének lehetőségeit. Igyekeztünk úgy összeállítani a különböző elfoglaltságok listáját, hogy a tanulók a megterhelő tanév után teljes mértékben kikapcsolódhassanak, ugyanakkor ezzel egy időben észrevétlenül fejlődhessenek is – természetesen a nemzetiségi oktatásban résztvevő gyerekek tantervéhez igazodva. Külön figyelmet fordítottunk a roma nyelvi környezet megteremtésére, így az Ashen Devlesa tábor nyelvi megvalósulásának minősége elérte a célul kitűzött 90%-ot. A tábor ideje alatt szintén nagy hangsúlyt fektettünk a természeti kincseink megismerésére, megóvására, hiszen ez mindannyiunk érdeke, de legfőképpen a tanulók jövőjének és nemzetiségi identitástudatok fejlesztésének szempontjából elengedhetetlen fontosságú. Ennek tükrében ellátogattunk a Theodóra-forráshoz, kirándultunk erdőkben, sétáltunk mezőn, illetve részt vettünk egy Belső-tavi vízi túrán, ahol a tó élővilágával ismerkedtünk meg. A természeti értékek mellett szerepet kaptak a roma kulturális értékek, valamint a történelmi, népismereti tudásuk fejlesztése is (pl.: Szigligeti vár látogatása).A Salföld Majorban megismerkedtünk az állattenyésztéssel, a lovak, haszonállatok, háziállatok tartásával. A vándorszínház előadásával pedig a nyelvi fejlődés került előtérbe.

Együttműködő és szolgáltató partnereinkkel maximálisan elégedettek voltunk, a jövőben tovább kívánjuk mélyíteni együttműködéseinket. Ez úton is köszönjük a megtisztelő támogatást!